Babavilag

http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=180804

Nem vizsla, (nem is Baba, )de simán lehetne!

:D :)

A képek magukért beszélnek! Hol a GAZDI ágyában, hol a majom barátommal, van hogy a kanapén, esetleg alatta, vagy valaki ölébe...
 Ha van, amit minden ember irigyel a kutyáktól az az, hogy bárhol, bármikor, bármilyen pózban, nagyon gyorsan mély álomba zuhannak, na meg azt, hogy ezt bármikor meg is tehetik! Legalábbis én biztosan! :)

Ezek a szavak hangzottak el a Babával kapcsolatban, a minap. Meg az, hogy milyen durván vádi a gazdiját, azaz engem.  

Ezelőtt sosem tudta ezt így megfogalmazni! Furcsa, de így van, ezt a gondolatot nem tudtam tolmácsolni, eddig, hogy miért imádom úgy a drágát!

Miért is egyéniség a kutyák közt Baba?

Maga választott gazdát, nem elfogadott valakit a családból, akit mi kineveztünk neki, jelen esetben ő a nővérem kutyája lett volna, de ő engem jelölt ki. Megválasztja, kivel haverkodik, mind a kutyák, és mind az emberek körében! De tényleg! Aztán általában a saját feje után megy, és csak azt csinálja, amit akar. Pontosabban ez nem egészen igaz, olyan szempontból, hogy az én akaratom, illetve kérésem, már fontosabb neki. Bár ezért nagy „harcot” vívtunk anno, a kamaszkorában, de hát erről már akkor írtam. Mindenről van véleménye, sok mindent butaságnak is tart, amit mi emberek csinálunk. Ilyenkor rám néz, kimered a szeme, végig pörgeti az agyán, (hogy szinte hallom, ahogy nyikorognak az agytekervényei) , félre dönti a fejét, majd rájön, hogy ez a kis kutya eszével sosem fogja megérteni, és visszateszi a fejét az eredeti pozícióba. Szóval ezek teszik őt különlegessé, de lehet, hogy még most sem sikerült elétek tárnom, azt ami, vagy aki ő. Ezért is kezdtem el ezt a blogot, és remélem, aki rendszeres látogatónk, az már ismerheti Babát!

Vizslat, vizsla szemekkel néz, vizslalátásával.

Nap, mint nap használjuk eme szavakat. Ezeknek a szavaknak létrejöttében kétség kívül a vizsla szemei és látása volt a megalapozó. De elgondolkodtatott. Miért pont vizsla? Miért nem Labrador, vagy Husky? Mondjuk, az furán hangzana, hogy labradorlat, vagy ilyesmi…

De aztán ránéztem Babára, aki épp engem vizslatott, azokkal a hatalmas barna vizslaszemeivel, és megértettem.

Aki nem érti annak íme néhány kép: 

Először is elnézést kell kérnem, hogy nem írtam már régóta, de igazából ez a gazdim hibája, hiszen mindig ő továbbítja a gondolataimat, s bár sokat unatkoztam, arra nem sikerült rájönnöm, hogy kell kezelni a laptopot. És a gazdi azt mondta, ezt még tőlem sem várná el, szóval elmesélem a magányos júliusomat.

Azzal kezdődött, hogy a gazdi valami munkaügyben elment Brüsszelbe, és magamra hagyott. Szerencsére azért nem hagyott egyedül, mert addig a gazdi anyja, és a tesó figyelt rám, és látta el a gazdi teendőit. Aztán hazajöttek, és hoztak nekem egy rúd szalámit!)

De pár nap múlva megint el kellett mennie, és megint a fél családdal maradtam. De ez csak pár napig tartott. Mikor megjöttek örültünk egymásnak, sokat játszott velem, és alaposan végig tisztogatott. Először a fülemet pucolta ki, ami igazán bepiszkolódott a távollétében, aztán levágta a körmöm, majd megmosdatott. Szerencsére a fogmosást elfelejtette, vagy azt gondolta lesz még büdösebb is a szám…

De aztán megint előkerültek a bőröndök, és eltűnt az egész család! Hiába mondta nekem a gazdi, hogy jobb nekem így, mert Olaszország autóval nem éppen a legkutyakímélőbb dolog 40 fokban, de én ezt nem értem, csak azt, hogy nekem a legjobb a gazdival. Na, mindegy Rékát szeretem, és a barátját is, akivel jött mindig, hogy megetessen, játsszon velem, megsétáltasson, és vigyázzon rám, így nem volt rossz dolgom.

Aztán a napokban hazajöttek, kipakolták a bőröndöket, és jó messzire eldugták. Úgyhogy most megnyugodtam, hogy nem mennek többet sehova! Egyébként igazán jó kutya voltam a távollétükben, mert a bébiszittereimnek is szót fogadtam, és nem rongáltam meg semmit, valamint őket is örömmel vártam haza!

Ja, azt nem is meséltem, hogy egy csomó mindent hoztak. Az első, amit meg kell említenem, az természetesen az én ajándékom, ami nem más, mint egy csillogó-villogó, csörgő-zörgő kutyabiléta, amire már annyira vágytam, ugyanis eddig csak műanyagom volt!

Aztán hoztak haza valami dob félét, amitől nagyon félek. Mert nem elég, hogy hatalmas (majdnem akkora, mint én), de olyan furcsa szaga van. (Igen, mert akitől vettük az nem éppen fehérbőrű volt, és összefogdosta, így Baba igen erősen érzi rajta a szagát. Először úgy ugatta, mint a betörőt, meg is ijedtünk, hogy mi történt. Most sem mer a közelébe menni, de már messziről csöndben szaglássza, ha viszont elkezdünk dobolni rajta, kimenekül a világból, pedig nincs nagy hangja. –Gazdi)

Hoztak még sok csokit is, speciális olasz „Baci” csokit, aminek isteni az illata, és megengedték, hogy lenyaljam a papírjáról a maradékot!

Van egy unokatesóm, akit úgy becézünk Buba. Mikor együttöltjük a hétvégét, gyakran mondjuk (véletlenül) Bubának, hogy Baba, és Babának, hogy Buba. Ilyenkor mindketten figyelnek, Buba arcán az összezavarodottság jelei, Baba meg olyan édesen félredönti a fejét,mintha azt kérdezné, akkor most ki?  Persze erre mindenkiből kitör a nevetés. Buba velünk nevet ( bár lehet nem érti min is nevetünk) , Baba pedig visszatér ahhoz amit azelőtt csinált, vagyis vagy visszateszi a fejét a párnára, vagy tovább rágja a játékát.

A két fő szereplő:

Számuk arányosan nő, a kutyatartók számának növekedésével párhuzamosan. Hogy ez kinek a hibája? Hiba-e egyáltalán?

Ezek a kérdések merültek fel bennem a minap, amikor egy 8 éves kan kutyával ( Berci) futottam össze Baba kutyám társaságában. Baba rögtön játszani hívta Bercit, akit akkor még pórázon tartott gazdája. Később (,mivel Berci játék közben össze-vissza ráncigálta) hangosan dilemmázott azon, hogy elengedje-e a kutyáját. Én nem szóltam bele, és a gazdi elengedte. Mörfy törvénye szerint, erre abbahagyták a játékot, Baba elment elintézni a dolgát, és a másik kutyus is elindult felfedezéseket tenni a szagok ösvényén. Mire a gazdája kétségbeesetten könyörgött neki és üldözte, mivel álítólag ha elengedi mindig megszökik… Végül megkért fogja meg neki, ami mivel kívülálló voltam nem került semmibe, mert a kutya mozdulatlanul lapult a fűbe, és meg sem próbált menekülni. Ez a törtnet és egy másik (van ugyanis egy másik kutya,akit ismerünk, és aki szintén nagy szökdöső) ültette a bogarat a fülembe, amiről most írni készülök.

Amikor ilyeneket látok, vagy ilyen helyzetekbe kerülök, rájövök, hogy nem csak nekem vannak gondjaim a kutyámmal, viszont azon kevesek közé tartozom, akik  tesznek, vagy próbálnak tenni a kutyájuk hibájának kezelésében. Ugyanis, ahogy ez a gazdi is, a legtöbben ezt megoldják azzal, hogy akkor nem engedik el  kutyát, viszont a sok póráz után elengedik, akkor csak rosszabb lesz, mert (érthetően) a kutya nem akar majd visszamenni, hogy megint megkössék, mikor már végre szabad. De nem is értem, hogy miért nem parancsolnak rá a kutyára ilyenkor. Nekem ilyen problémám nem volt, mert ezen a téren nem neveltem félre a kutyám. Az első elengedés után is könnyen visszahívtam Babám,  egész kicsinek visszahívtam a nyúlról, tehát ezt jól csináltam, és ilyenkor rájövök, hogy nem vagyok rossz gazdi, és örömmel tölt el ez az apróság. Viszont, mikor megpróbálok célozni, mit rontanak el, folyton letorkolnak, hogy nem azért tartják a kutyát, hogy rákiabáljanak, és megverjék. Nos én nem verem a kutyám, és nem kiabálok rá, csak ha nagy baj elől kell megóvni, például a madár kergetésből majdnem az úttestre fut, stb… De szerintem, ez nem gonosz dolog, hanem ami akár a kutya életét megmenti! Hiszem melyik éppen jó mesze madarat kergető kutya figyelne oda, arra a gazdira aki kedvesen mormol valamit a távolba?!

Viszont ( a blog rendszeres olvasói tudják) az én kutyám sem tökéletes, sőt!  Néha teljesen kétségbe esem, hogy vajon hol rontottam el? Mivel sikerült így félre nevelnem, és van amire még mindig nem jöttem rá. Viszont hallgat rám, és minden szituációban szót fogad. Elértem azt, hogy nem ugatja meg ez embereket, ha magamhoz hívom elmehetünk idegen emberek mellett, anélkül, hogy bármilyen nem tetsző viselkedést mutatna. Ha szabadon van és rászólok, mert épp megugat valakit a távolban, odajön,és elnémul, nem pedig közelebb fut és körbe ugatja. És most az égész nyaramat vele töltöm, és dolgozunk a problémáinkon!

Amit megtanultam a kutyaneveléséről, hogy ha a probléma forrását megtaláljuk, akkor már nyert ügyünk van!

Pár kép Babáról:

Jan Fennellről és az ő nagyszerű könyvéről már írtam azt hiszem, de most megosztanám veletek azt, hogy mi az amit én az utasításait követve megtanultam.

Amikor elkezdtem ezt a vezérség visszaszerzését, akkor nagyon akartam, hogy sikerüljön, de talán épp ezért nem mindig értem el azonnal, amit akartam. És rájöttem ez a legnagyobb hiba, hogy ha görcsösek vagyunk a kutyánkkal, mialatt képezzük, tanítjuk vagy játszunk velük. És nekem ezt volt a legnehezebb leküzdenem. Hiszen a nyugodtság és magabiztosság, nem olyan nehéz, ha oda figyelünk.

Akkor jöttem erre rá, amikor egyik késő este levittem Babát sétálni a kutyafuttatóra. Kicsit fáradt, de felszabadult voltam, nem azért kezdtem el vele apportírozóst játszani, mert meg akartam tanítani, hogy ne 1 m távolságig hozza oda a botot, és ott tegye le, hanem hozza a lábamhoz, hanem hogy jól érezzük magunkat! És nagyon meglepett, hogy az, amiért annyit küzdöttem, és különféle dolgokkal el akartam érni, mennyire magától értetődően sikerült. És ettől csak még vidámabban játszottam vele, aminek az lett az eredménye, hogy még szebben és gyorsabban a lábamnál volt bottal együtt.

Tehát aki valaha dolgozott a kutyájával az lehet, hogy tudja, de szerintem (nekem legalábbis) ez nagyon fontos, és nehéz. E nélkül nem ér semmit a higgadtság és türelem!

Baba és az emberekkel való szocializációjával jól haladunk, ugyanis ha el is kezd ugatni, azonnal oda jön hozzám ha szólok és tudja, hogy rosszat csinált. Ha pedig pórázon van, teljesen nyugodtan elmehet mellettünk bárki, Baba meg se mordul!:)

Egy pár friss kép Babáról:)

Mostanság egy mulatságos kis könyvecske került a kezembe, mely’’ hasznos” tanácsokat ad a gazdiknak a kutyatartás legundorítóbb, nehezebb és visszataszító területein.

A saras kutya ellen azt javasolja, hogy héliumos hőlégballonhoz erősítsük a kutyát, így anélkül sétáltathatjuk, hogy utána ki kéne takarítani az egész lakást, és a kutyát.  Ja és fontos megjegyzés, hogy ne engedjük túl magasra a ballont, mert a végén még a fejünkre csinál a kutya (szó szerint).

A bolhák ellen azt tudja ajánlani, hogy két-három naponként mártsuk  bele a kutyát nyakig a bolhaölő szerbe, a lakást pedig lángszórós-kiégetés módszerrel fertőtlenítsük.

Az rossz helyen fekvő kutya ellen az a javaslata, hogy  a kutya súlyára beállított kipattanó rúgó használata a fotelben, persze a rugó végére helyezzünk kilövőpárnát.

A válogatós kutya ellen is van egy pár ötlet ebben a könyvben, három variáció  áll a gazda rendelkezésére: 1) Ne engedjük, hogy az állat kutyatáp- reklámokat nézzen a tévében. 

2) Soha ne vigyük magunkkal a kutyát vásárolni

3)Mondjuk le az Ínyenc Ebek Konyhája magazin előfizetést

És végül még egy érdekes megoldás a nyúlszívű házőrző kutyák tulajdonosainak: Küldjük el túlélő táborba, vagy adjunk neki házőrző felszerelést( Fűrészt szerelhetünk a farkára, skinhead frizurát csinálhatunk neki, és borotva habból habzó pitbull szájat csinálhatunk neki)

Én jót nevettem ezen a könyvön, de főleg az ésszerű, és  kivitelezhető megoldásain!

Szombaton megállás nélkül esett az eső, déltől egészen…. másnapig. Nem szakadt, de folyamatosa esett. A gyerekeknek azt szoktuk mondani ilyenkor. hogy ez csak eső és nem vagyunk cukorból. De lehet, hogy mégis?! Én is, mint ahogy kiderült sok más kutyás, azt gondoltam, hogy majd csak eláll valamikor, de addig inkább várok a sétával, mivel az esős séta következményei mindenhol megjelennek. Például a sáros tappancs nyomok a padlón, az ázott kutyaszag a levegőben, és még sorolhatnám, melyek ellen a törülközők hada sem mindig segít. Sőt akkor még nem vettük számításba azt, hogy milyen sok kutya utálja az esőt, mivel úgy kell kirángatni a száraz fedő alól őket, és ha netán sikerült, akkor sem hajlandóak elvégezni a dolgukat, hanem minden erejüket arra használják, hogy a gazdájukat a hazavezető útra vezessék, húzzák, vonszolják.
Nos, Baba, szerencsére nem ilyen. Ő egyenesen imádja az esőt. Tehát szombaton próbáltam a délutáni sétát későbbre tenni, de aztán hatkor már beadtam a derekam, és neki indultunk.

Gondolom, senkit sem lep meg, ha azt mondom a kutyafuttató kongott az ürességtől, bár engem mégis meglepett. Én mégsem bántam meg, hogy kimerészkedtem az esőbe, mert olyan szép volt minden (kivéve az eget). A fák, a fű zöldellt, és az egész természet újjáéledt. Baba nagyon élvezte, míg én próbáltam pár képet csinálni a telefonommal, addig ő az éppen talált bottal szaladgált a szájában tartva azt, vagy szimatolt.

A gazdi és barátai felkerekedtek velem együtt, hogy elmenjünk Visegrádra, s hogy végre szabadon futkoshassak az erdőben, a tüzelésem után. Az út alatt nagyon izgatott voltam, ahányszor megállt a kocsi, azt hittem már megérkeztünk. Szentendrén még a kirándulás előtt elnyaltak egy fagyit, és a gazdi nekem adta a fagyija végét, amiért igazán hálás voltam. Aztán megérkeztünk, és neki indultunk a rengetegnek. Annyi szag, és állatlábnyom volt! De a gazdi nagy örömére, nem mentem el messze tőle, amin úgy láttam meglepődött. ( Igen bevallom azt hittem annyi „fogság” után csak a szagokra fog figyelni és el fog tűnni a szemem elől…) Nem tudom, hogy hihette ezt, hiszen ő a gazdim! Egy meredek út után ( itt nagyon örültem, hogy négy lábam van, mert a kétlábúak láthatóan nehezen tették meg ezt az utat) elérkeztünk egy tisztáshoz, ahol volt etető, itató, és egy vadász les, szerencsére üresen, tehát itt előkerült a táskából a labdám… Dobtak nekem a fiúk is, olyan messzire, hogy teljesen kifáradtam. Nagyon jól éreztem magam! A következő vizslatúrát is várom már, szerintem az lesz a következő kirándulásunk.

Legyetek jók, és vigyázzatok a gazditokra:

                                                                                                        Baba

Néhány kép:

Elmesélem nektek min mentem keresztül az elmúlt 3-4 hétben, amíg nem jelentkeztem.

Egy szép vasárnap délután, amikor az utolsó hó olvadozott, egyszer csak valami piros anyag kezdett el csöpögni belőlem, a gazdi pórázra tett, és már otthon is voltunk. De mint a villámcsapás új szabályok léptek otthon érvénybe….:( Nem aludhattam este a gazdival, sőt tiltott terület volt az ágya számomra, ( a kanapémra szerencsére fölmehettem, de arra is terítettek valami rongyot), a séták alatt nem engedtek szabadon, és ettől nagyon szenvedtem, na persze a gazdim is , mert nem kergethettem a madarakat, a macskákat és a kutyatársaimat is csak messziről láthattam. Nem beszélve a hasfájásomról, az elején fogalmam se volt, hogy a vérzésemhez köze van, de hiába ettem a füvet és hánytattam magam nem múlt el. Aztán a második héten a kan kutyák elkezdtek vonyítani utánam, amire én vonyítással válaszoltam, de mikor odajöttek, nagyon megijesztettek, hogy a hátsó felemmel foglalkoztak, szaglásztak nyalogattak és követtek, s hiába bújtam a gazdimhoz szoroson, alig bírtuk elzavarni őket. De a második hét végére mindenki tudta, hogy tüzelek és nem engedték, hogy utánam fussanak, a kóbor kutyákat pedig a gazdinak sikerült elijesztenie, hisz félősek, és így nem jöttek közel hozzám. Aztán vége lett, egyik nap ezen a héten a gazdi elengedett ott, ahol nem volt épp kutya, és én ismét a kutyamennyországba éreztem magam, hisz azóta minden zöld lett, és erősen süt a nap.

Gazdi:

Nem mondom, hogy nem volt hasznos ez a tüzelés, mert az volt, de azért nem lesz több. Sokat tanult Baba,  kevésbé fél az emberektől, és sokkal szebben sétál pórázon, mert megtanult követni engem, nem pedig elöl csaholni, mint egy eszement. Egyébként a kutyákhoz még mindig nem engedhetem oda, mert még mindig érzik rajta, pedig már megfürdettem, de legalább futhat végre.

Második hete tüzel a drágám, és immár másodszorra. Nem könnyű, mert míg az első tüzeléskor betegnek hitte magát és levert, nyugodt volt, most ellenkezőleg; hívja a kanokat minden fiú pisijét megszagolja és teljesen be van zsongva.

Mikor Baba kölyök volt úgy gondoltam, hogy majd pároztatjuk és majd lesznek kiskutyái, utána meg majd elköttetjük. Most viszont nem vállalom be azt a felelősséget, ami az elléssel jár, mert 10 kis vizslát, akinek az anyja nem törzskönyves nagyon nehéz jó helyre ajándékozni (szerintem). Ezért úgy döntöttünk, hogy ez volt az utolsó tüzelése, és megműtetjük. Nem azért teszem ezt, mert nem vagyok hajlandó a tüzelés következményeivel megbirkózni vagy ilyesmi, csak ez így neki se jó, mert nem aludhat velem, két hétig nem engedhetem el, s így nem futkorászhatja ki magát, valamint nem játszhat a barátaival. Meg reménykedem, hogy nyugodtabb lesz a szukákkal.

De… Rettegek a műtéttől! Még sosem kellett a kötelező oltásokon kívül más miatt orvoshoz vinnem, és azért ez egy rutinos, ám komoly műtét. Sőt félek, hogy nagyon meg fogja viselni. A legnagyobb félelmem az, hogy mikor otthagyom és a műtét után feléred majd nem át engem és pánikba esik….:S

Egyesek szerint a kutyák látják a szellemeket, mások szerint hő nyomokat látnak, amiket egy élőlény hagyott ott nem olyan rég, és ezért van, hogy néha a semmit ugatja a kutyánk. Nos, mindenki azt, hisz amit szeretne, én nem hiszem, hogy szellemek léteznek, de azért megijedek, amikor Babával sétálva a temető mellett haladok el este, és ő egyszer csak elkezd ugatni valamit a temetőben…

Minden esetre sikerült lefotóznom, amint épp egy „szellemet” figyel minden porcikájával.:D

Mostanában sokat esik valami fehérszerű anyag az égből, ami később összegyűlik kint és jókat lehet benne hemperegni, és futkosni. Ha jobban belegondolok ekkor szokta a gazdi azt mondani, hogy: Nézd Baba hó! Tehát szerintem ők így hívják. Kutyatársaimmal meg is beszéltük, hogy milyen finom, bár az ő gazdijuk is leszidja őket, ha esznek belőle, meg hogy milyen jókat lehet benne játszani, ezt ki is próbáltuk, nem úgy, mint a hó nyaldosást, mert azt nem szabad. Furák ezek a gazdik! Na, mindegy! Jaj és képzeljétek, most én vagyok a legszebb vizsla lány, mert a gazdi varrt nekem egy kabátot! Mármint már decemberbe megvarrta, amikor az a nagy hideg volt. Azt hiszem ez Huba vizsla gazdijának a „hibája”, mert ő mutatta meg a gazdimnak, hogy milyen ügyesen lehet régi pulcsiból nem csicsás vizsla ruhát csinálni. Egyébként nagyon szeretem azt a ruhát, pedig amúgy utálom, ha valamit rám aggatnak, de az nagyon kényelmes. A mostani hóban meg szökellnem kell, hogy futni tudjak, úgy hogy most ha futok olyan mintha valami bak kecske lennék, amit nagyon mulatságosnak találnak mások.

Sziasztok! Az új évben is jelentkezem kalandjaimmal, kirándulásaimmal, csínytevéseimmel és vizslatúrás élményeimmel!

Most pedig beszámolok nektek a gazdim téli szünetéről.

Bizony ugyanis a gazdijaim olyan jó helyre járnak el hétköznap, hogy néha (évente négyszer, meg amikor betegek) nem kell oda menniük. Az oda az egy hely, ami miatt engem itthon hagynak, de ez a bejegyzés nem a panaszkodásról szól. Szóval két hétig itthon voltak velem, s mikor a karácsonyi ünneplés végéhez közeledett, volt egy pár napjuk szabadon, és hát….. na hogy is volt? Ja, igen!

Egyik reggel a gazdim elvitt a mezőre, ahol már olyan rég jártam! Tudjátok ott, ahol az első nyulamat megkergettem.  Most sajnos nyúllal nem találkoztam, viszont volt ott egy pár kutya, akikkel megismerkedtem! Egy mudi, meg a többire csak a gazdi emlékszik én nem, mert én Rónával voltam elfoglalva, így hívták. Kiderült, hogy ő is magyar, mint én, mármint igazi magyar kutya, nem, csak ami itt él, hanem akinek az ősei is magyarok voltak, mint nekem. Na, szóval olyanokat fogócskáztunk, hogy az csak, na! Nagyon gyors ellenfélnek bizonyult, tehát majdnem olyan gyors volt, mint én, de csak majdnem! Viszont a gazdi kicsit bosszús volt, mert nagyon szeretett volna lencsevégre kapni minket, de sehogy se sikerült neki. Ezen a képen látszunk a legjobban, szóval elképzelhetitek, milyen nagy viháncolás volt ott!

Délután pedig kivittek a Duna partra! Ott aztán nagyon elemembe voltam! És képzeljétek, olyan meleg volt, hogy a kacsák is előbújtak! Sokat szimatoltam, kergetőztem és játszottam a gazdimmal!

Szuper nap volt!

Itt az új év, s megfogadtam, hogy most komolyan és mélyen elkezdek dolgozni a rend felállítását illetően!:)

Mint említettem olvasok egy könyvet( Jan Fennel-Kutyapszichológia) , ami sokat segített felismerni, hogy mit kéne máshogy csinálnom. Jan Fennel szerint 4 olyan főbb esemény van a kutyák mindennapi életében, ami alapján eldől számukra ki a vezér, vagy alfa.

·        *Amikor ‘’újraegyesül a falka”

·        *Amikor  veszély fenyegeti a falkát

·        *Amikor ‘’vadászatra indulunk’’ (séták alakalmával)

·        *Amikor eszünk

Tehát először elkezdtem figyelni és végig gondolni, hogy én milyen jeleket adok ezek alatt az események alatt a kutyámnak. És észrevettem, hogy nem egyértelműek a számára, illetve néha észre se vettem, de olyan jelet adtam neki, hogy ő az alfa.

Először a falka újraegyesülésével kezdtem. Tehát, amikor hazaérkezem. Baba ilyekor mindig a következőt csinálta: Mikor hallja a kapucsengőt, már tudja, hogy valaki hazajön, a kulcscsörgésére már ugrál és kaparja az ajtót. Ha belépünk, ránk ugrál és nyüszít. Nagyon aranyos ilyenkor, tehát abba a hibába estünk, hogy lepakolunk és utána leguggolunk hozzá és megdicsérjük, hogy milyen jó kutya volt, mert nem rágott szét semmit, nem pisilt be stb.. Utána meg irány a séta… Eddig!

De most már tudom, hogy ekkor is alátámasztottuk abban, hogy igen ő a vezér, mert minden úgy lett, ahogy ő akarta, vagyis úgy táncoltunk, ahogy ő fütyült. De most ha hazamegyek, nem figyelek rá ameddig ezt a magatartást produkálja. Nyugodtan lepakolok, leveszem a kabátom és levegőnek nézem. Először én is szörnyűnek tartottam, de muszáj, mert így észreveszi magát, és az hogy változott valami kettőnk közt. Bevált!

Az első nap 30 perc telt el míg lenyugodott és odahívhattam magamhoz, mert addig követett, rám ugrált, sírt vagy böködött az orrával. Aztán egyre kevesebb időbe telt, s most már 5 perc és teljesen nyugodtan várja a felszólítást, hogy gyere ide.

Folyt. köv.

Addig is itt van néhány kép, ami mostanság került újra a kezembe:

Képzeljétek tegnap nálunk járt az angyal……

és azt mondta, hogy amiért ilyen jó kutya voltam kapok én is ajándékot, és ez az ajándék nem más, mint egy cipő alakú csont. Nagyon finom volt……..

És ez még nem minden, mert tegnap felállítottuk a karácsonyfát. Nagyon tetszik nekem, ott fekszem alatta, vagy a közelében és olyanokat álmodok, hogy egy nagy fenyves erdőben nyulakat kergetek…

Nagyon boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok minden kedves blogolvasómnak!

A labdára várva:

Mindjárt elkapom:

Hozom már...

Egy kis pihi:

Itt is:

Séta után otthon:

A gazdi influenzás lett…..

Sikerült nagyjából összeszednem egy pár képet, amin a gazdi és én vagyok rajta. Ez nehéz feladat volt, mert a legtöbb képen egyedül, a családommal, vagy a barátaimmal vagyok lefotózva. De azért találtam egy párat:

A balatoni nyár...(igaz pont rossz idő volt)

Itt épp játszunk:

Mikor kis Baba voltam:

Itt épp (m)elegem van: