Elmesélem nektek min mentem keresztül az elmúlt 3-4 hétben, amíg nem jelentkeztem.

Egy szép vasárnap délután, amikor az utolsó hó olvadozott, egyszer csak valami piros anyag kezdett el csöpögni belőlem, a gazdi pórázra tett, és már otthon is voltunk. De mint a villámcsapás új szabályok léptek otthon érvénybe….:( Nem aludhattam este a gazdival, sőt tiltott terület volt az ágya számomra, ( a kanapémra szerencsére fölmehettem, de arra is terítettek valami rongyot), a séták alatt nem engedtek szabadon, és ettől nagyon szenvedtem, na persze a gazdim is , mert nem kergethettem a madarakat, a macskákat és a kutyatársaimat is csak messziről láthattam. Nem beszélve a hasfájásomról, az elején fogalmam se volt, hogy a vérzésemhez köze van, de hiába ettem a füvet és hánytattam magam nem múlt el. Aztán a második héten a kan kutyák elkezdtek vonyítani utánam, amire én vonyítással válaszoltam, de mikor odajöttek, nagyon megijesztettek, hogy a hátsó felemmel foglalkoztak, szaglásztak nyalogattak és követtek, s hiába bújtam a gazdimhoz szoroson, alig bírtuk elzavarni őket. De a második hét végére mindenki tudta, hogy tüzelek és nem engedték, hogy utánam fussanak, a kóbor kutyákat pedig a gazdinak sikerült elijesztenie, hisz félősek, és így nem jöttek közel hozzám. Aztán vége lett, egyik nap ezen a héten a gazdi elengedett ott, ahol nem volt épp kutya, és én ismét a kutyamennyországba éreztem magam, hisz azóta minden zöld lett, és erősen süt a nap.

Gazdi:

Nem mondom, hogy nem volt hasznos ez a tüzelés, mert az volt, de azért nem lesz több. Sokat tanult Baba,  kevésbé fél az emberektől, és sokkal szebben sétál pórázon, mert megtanult követni engem, nem pedig elöl csaholni, mint egy eszement. Egyébként a kutyákhoz még mindig nem engedhetem oda, mert még mindig érzik rajta, pedig már megfürdettem, de legalább futhat végre.