Hát igen van már egy-pár sétáltatáson megismert játszó pajtása. Főleg, hogy Baba olyan jó természetű, ha jön egy kutya ő kész, megadja magát. (Ne értsék félre, ezt úgy képzeljék el, hogy engedi szagolgatni és nyalogatni magát bárhol. Igen BÁRHOL.) A baj csak az, hogy alig van 1-2 olyan kutyus, aki nem lusta, vagy öreg a játékhoz. Ők Ácsi, Marci és Suzi. Ácsi és Marci régi jó haverok, akik minden este 6 kor együtt labdáznak most már velünk is. Ami (még) abból áll, hogy a gazdik labdát dobnak Ácsi és Marci a nyomában, majd kicsivel később Baba is fut utánuk, de aztán mikor látja nincs esélye, leül, mondván; úgyis ide hozzák. De nem baj, mert tudjuk (s talán ő is) 1 hónap és a kocka fordul, mert akkorra nagyobb és gyorsabb lesz náluk.
Aztán ott van Suzi; a birkózó társ. Hogy ők miket harcolnak! De ez csak azért furcsa mert Suzi egy mini Yorki, ami azt jelenti akkora, mint egy tolltartó. Vagyis Babánál sokkal kisebb. Ma például találkoztunk velük, és nagyon is igaz volt a mondás miszerint; kicsi a bors de erős! Baba harapdálta, Suzi két lábra állt és úgy püfölte a mancsával! Tündériek voltak!
