A kutya nem él annyit, mint az ember, és akinek van, volt és lesz kutyája, tudja, hogy ezek a hűséges társak életünknek csak egy részét boldogítják, nem pedig az egészet. (Bocs de ezt le kellett írnom) A kutyák azok, akik felvidítanak egy-egy rossz napon azzal, hogy ugatva vár az ajtónál már mikor hallja a kulcs zörgését a zárban, azzal, hogy ha sírsz ő rögtön ott terem melletted és lenyalja a könnyeid az arcodról(s ezzel már is megnevetett), majd hozzád bújik, nehogy úgy érezzd egyedül vagy, és ők azok akik emlékeztetnek arra, hogy az élet véges és nem is olyan hosszú. Mert azzal, hogy látod milyen hamar felnő, majd megöregszik, belátod milyen fontos lenen az, hogy minél több percet tölts el boldogan az életedből. Persze ezt nem csak te határozod meg, mint ahogy azt se milyen legyen a kutyád. A legtöbb kutya nem, Lassie vagy Rex, ahogy Baba sem az, így neki is vannak hibái, melyekkel együtt vagy melyekért szertejük. De most nem fogom ezeket felsorsolni (mármint a hibáit), mivel az megtalálható többi feljegyzésemben. Ezzel az írással csak pár gondolatomat szerettem volna megosztani önnel, melyeket babával való együtt élés ébresztett fel bennem.
