Végre vége… Mindketten 5 pokoli órát tudhatunk magunk mögött. Rettenetes érzések kavarogtak bennem, és ezek ellen takarítással, pakolással, és előkészületekkel védekeztem, egyre kisebb sikerrel.
De beszéljünk Babáról, hisz itt ő a fontos! J Szerencsére semmi komplikáció nem volt, csak a petefészkeket kellett kivenni, a saját lábán jött ki hozzánk, mikor érte mentünk. Azt mondták, nagyon jól viselkedett, nem volt vele semmi gond. Ennek nagyon örültem, mert amikor otthagytam, utánam akart jönni, és kétségbeesett fejjel nézett rám, amibe belesajdult a szívem. De a lényeg, hogy itthon van biztonságban, és végre VELEM. Nem gondoltam, hogy ennyire rosszul fogom viselni a dolgot, de büszke vagyok magamra, mert csak akkor jött rajtam ki, amikor már elmentem, így ő nem vette észre. Meg van rám sértődve, örült mikor meglátott, de azért érzem rajta, hogy duzzug, ami érhető.
Majd még vissza kell mennünk a dokihoz, hogy ránézzen, a hétvége folyamán, meg 10 nap múlva varratszedés, szóval a nehezén már túl vagyunk. Kaptunk tölcsért, amiben elég érdekesen néz ki szegény, de csak éjszakára kell rárakni, meg amikor nem tudjuk szemmel tartani.
