A héten a gazdi sokat beszélt a barátaival, hogy el akar engem vinni, túrázni, erdőbe sétálni, mert már rég voltunk és ez így nem állapot. De aztán péntek este elkezdett szakadni az eső, hatalmas sár és latyak lett a hóból, így lemondtunk a pilisi kirándulásról… Nagyon szomorú lett a gazdi, mert nagyon szeretett volna menni, de mostanában senki nem hajlandó velünk jönni, kocsi nélkül meg nem lenne egyszerű, ráadásul utálom a tömegközlekedést, a sok embert és a tömeget, szóval, amíg a gazdinak nem lesz jogsija, addig nem mehetünk kedvünk szerint.
Ma reggel viszont arra ébredtünk, hogy szó szerint hasunkra süt a nap, de még milyen melegen! Gyorsan kipattantunk az ágyból, és irány a mező! A futtatónál kicsit játszottam a pajtásaimmal, de már nagyon izgatott voltam, úgyhogy nem maradtunk sokáig, hanem indultunk tovább. A hó teljesen elolvadt, bár egy két helyen elég saras volt a föld, azért nagyot sétáltunk; délre értünk haza, teljesen kimerülve. És mennyi madár volt ott! Mennyi szag! Gazdimmal gyakoroltuk a parancsra felkergetését a madaraknak, és nagyon fegyelmezetten sikerült mindent időben elvégeznem, aztán hagyott hadd futkossak kedvemre. Jól kifáradtunk….
Azt szeretem ezekben a kis kirándulásokban, hogy nem csak a kutya élvezi, hanem én is! Mióta összeszoktunk Babával nyugodt vagyok, mert tudom, ha szólók bárhonnan, bármikor visszajön. De egy kicsit elbizonytalanodtam a vége felé, mert bár nem rohant előre, s nem is maradt le úgy tűnt nagyon lefoglalják a szagok és nem figyel engem, ezét gondoltam (, mint kiskorában) letesztelem ,mennyire nem figyel, vagy figyel rám. Amikor kicsit előrébb ment a kelleténél, megindultam egy fához, ami egy karnyújtásnyira volt, s épp hogy odaértem, Baba már ugrott is rám, hogy mit bujkálsz Gazdi, nem tévesztelek ám szem elől! Szóval megnyugodtam, mert ezek szerint a szeme sarkából mindig figyeli, nehogy eltűnjek.
Végkimerülés..:D
